zavar az avar alatt
imputabilitas
befejeztem
ennek a történetnek itt most vége...
nincs többé zavar
zacskós levest eszem
! ellenállók ellenállok !
lépdelek morzsolódik mállik a csont markomban
idegesen izzadtam rá membránt
ránt a szél könnycsatornából vág ki az utcafrontra
rontva kaptam magvam
kántálja kábán egy kiszáradt bálvány
elektromosság zizeg a körmöm alatt,
örömöm egy falat véres sült,
a maga súlyával hegyes vállamra ült
kedvem szegni forgó magban nem lehet
több nem fáradhatna a művemen
kezem alá játszik még a harmat is
besodortam a porhanyós szerveket
a hörgőim apró harangként örülnek
ürülnek a terek a hátamon
fehér sáv a sok parancs
így nőtt egy felszarvazott ördög
befejezni nem lehet
de jelzem, hogy abbahagytam
köpök a felhőkre fröcsögjön a nyálam
nálam magányra lelhetminden bársonyos húscafat
keblemen neveltem a lelakott házak penészgombáit
törött égő gyúlására vártam ezen a hajnalon
nincs szánalmas káromkodás
csak a csengő üresség
parafadugók utolsó köhhentése
szájpadláson a benzingőz
drága tükröződéseim, visszamennék veletek,
de mind tudjuk nem lehet, már nem
Alig Kalligramma
tépett papír hátam
enyvvel tapaszd össze
a bordakosárban felgyűlt minden
kifakasztja egy pont idővonalamon
én pedig hagyom, hogy lágyan peregjen ki
megannyi oszlásban pezsgő tárgy
halántéksatu elmém főtt tojás
viharok segítsetek
fa
va
gy
ok
so
rv
ad
ok
ké
rg
em
há
nt
ja
ak
om
for
miz
mus
Lora vall
Fajt hasonlított növényekhez,
az étkészlet jelentéktelen hányada csörömpölt a dohányzóasztalon,
a bögrékbe estéken át száradt a kávé-leves,
égett illatot árasztott.
Bort töltött az egyikbe és közben a könyökével leverte a hamutálat,
fullasztó meleg volt,
a hátam szinte egybeolvadt az ócska műanyagszékkel.
Ismeretlen országok fővárosainak hűvös sikátoraira gondoltam,
a szél szemetet terelgetett a tűzfalak mellett.
Monoton beszélgetés folyt a fémlap felett,
zizegő háttérzaj,
ilyen az amikor a valóság belezavar a képzelgésekbe...
De legyűrőm ne aggódj álmodozásra éhes személyiségem,
felszabadulni látszik valami intenzívebb.
Acsa a zöld-nyákos holtág fölött,
porszemnyi kamera a tudatom,
éppen a potroha végén...
Látom a mezőket lassan vonaglanak el alattunk...
Előtűnnek az erdők,
majd falvak,
embereket látok a házak udvarában...
Mind ünnepi ruhában fekszik,
sokan ölelkeznek...
Majd a rovar ürít,
és a híg fehér folyadék ledob egy udvarba,
ahol kiégett a fű.
Fél óra kiesett,
a műanyag kerti szék még mindig süt...
Rámeredek az arcára,
munkásruhája még mindig puha,
körbetekerném magam vele.
Szakálla apró rézszálakhoz hasonló,
nekem a nap fedi fel...
Megsárgultak a fogai...
abban a fehér szoknyámban vagyok,
amiben először látott.
NE A MUNKÁRÓL BESZÉLJ CSÓKOLJ MEG!
reménytelen,
menekülök...
most végleg...
Egy kertben vagyok,
a szerelmem csacsog, reszeli a fogát a szesszel...
Ordítok, hogy rám figyeljen, nyugodt hangon küld el...
én becsukom a nyikorgó kovácsoltvaskaput.
Nyög felettem elmegy...
Ma sem alszom...
káposzta - II.
×
- emésztőrendszer
- (7) - medi - 2010/07/12
- befejeztem
- (11) - K - 2010/07/11
- káposzta - II.
- (4) - K - 2010/07/07
- ól
- (4) - K - 2010/06/27
- dada
- (4) - K - 2010/06/23
K
>>>
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): K
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): K